Viszlát Aegon!

Újabb változáshoz érkezett a pénzpiac Magyarországon: az Aegon Magyarország a jövőben a bécsi székhelyű Vienna Insurance Group (VIG) tagjaként folytatja munkáját. Korábban is érkeztek információk az Aegon kivonulási szándékáról, ám az ügyfelek tájékoztatása nem előzhette meg a hivatalos bejelentést.

Megnyugtatok mindenkit, akinek szerződése van az Aegon Biztosítóval; a tulajdonosváltás semmiféle változással nem jár a mindennapi életben, jó helyen van a biztosítása, a megtakarítása. Először is ez az átmenet a szükséges felügyeleti és versenyhivatali engedélyek megszerzését követően, várhatóan 2021 második felében történik meg, másodszor pedig amennyit észre fogunk venni belőle, az maximum a név változása a fejléces papíron.

Mára már történelem, hogy az 1949-ben alapított Állami Biztosítóból (ÁB) az állam 1986-ban létrehozta a Hungária Biztosítót. A szétválással a biztosítási állomány is kettévált: az ÁB vitte tovább az élet üzletágat, az ingatlanbiztosításokat, míg a Hungária Biztosítóhoz a kötelező gépjármű-felelősségbiztosítás és a casco biztosítások, ipari nagyvagyon biztosítások tartoztak. Ez a differenciálódás még akkor is fennállt, amikor a privatizáció során az ÁB-t felvásárolta az Aegon Csoport, a Hungária Biztosítót pedig az Allianz. Azóta mindkét biztosító társaság számos területtel bővítette foglalkozási körét a pénzügyi piacon.

Jelen tulajdonosváltással az Aegon a VIG tagjává válik majd, amelyik az egyik legnagyobb tőzsdén jegyzett nemzetközi biztosítási csoport Közép- és Kelet-Európában. A bécsi székhellyel rendelkező csoport 30 országban mintegy 50 biztosítótársaságot működtet, és több mint 25 000 alkalmazottja van.

A lényeg: a korábban kötött szerződések élnek tovább, a szolgáltatások az eddigi feltételekkel érhetők el és továbbra is állok rendelkezésre, hogy jó kezekben legyenek a pénzügyeid.

Magyari Ildikó

+36 (20) 951 5169
hello(kukac)magyariildiko.hu
Segitségre van szükséged?
Kérdésed van?